2017. november 06. 12:06 - OneMore

60 fekvőtámasz

Korábbi posztomban már írtam a nyári HÚFEKI kihívásról, melynek eredménye egy igen erőteljes fejlődés lett fekvőtámasz tekintetében is. A kihívás utolsó napján 40 darab fekvőtámasz volt a kiírt mennyiség. Persze akárhány részletben, és pont ez a lényeg. Ha jól emlékszem, 10-es beosztásban végeztem, jó nagy pihenőidőkkel, viszont fogalmam sem volt, egyben mennyi menne.

Mikor elkezdtem az edzést Misivel, az első dolgunk volt egy fekvőtámasz felmérőt csinálni. Nem igazán tudtam, hova pozicionáljam magam, olyan 30 ismétlésszám körül vártuk az eredményt. Akarom mondani, Misi várt 30 ismétlésszám körüli eredmény és bíztam abban, hogy 10-ig sima ügy lesz. 20-ig kibírom, 25-ig pedig valahogy csak eljutok. Persze ott lebegett előttem végig, hogy csak még egy, csak még egy, one more…

fekvo1.jpg

Így lett 34 darab a vége.  Ez volt a kiindulási pont, ez volt az alap, ezt a számot kellett aztán minden edzésen Misi instrukciói alapján osztogatnom és az adott darabszámot lenyomni. Ki mondta, hogy az edzés nem matek óra?

Ez a progresszió egyébként az OldSchool rendszer szerves része. Edzésről- edzésre emelkedik az ismétlésszám, amíg el nem jutunk az aktuális maxunkig. Itt jött a második felmérő.

Jóval nagyobb elvárásokat támasztottam magammal szemben, mint az első felmérés esetében. Tudtam, hogy minimum 10 ismétléssel több fekvőtámaszt illene csinálnom, ami ugye 44 darab lett volna, de az meg csak 6 ismétlésre van a kerek 50-től.  Ott motoszkált a fejemben napokig a gondolat, milyen klassz lenne, ha 60 is menne.

fekvo2.jpg

A felmérő napján, mint valami kisiskolás dolgozat előtt, aludni sem tudtam, annyira akartam, hogy jól sikerüljön. Egész nap zizegtem, eszembe jutott sokszor, hogy este fekvőtámasz és a bűvös 60-as. Persze közvetlenül előtte már leginkább az érdekelt, hogy minimum a korábbi 34 meglegyen. A plusz tíz simán ment, plusz hattal meg volt az ötven is. Itt kezdett nehezedni az élet! 52,53… +2, megvan 55, itt már csak akkor hagytam volna abba, ha a földön maradok. Az utolsó ismétléssel meglett a 60. is!

Itt természetesen nem lehet megállni. Nyilvánvaló, hogy a 60 után már csak negyven ismétlésnyire van a száz, így nem kérdés, hogy ez az új cél.  Terv szerint  valahol jövő tavasszal meg is lesz.

Addig is cifrázom a gyakorlatot: kettlebellel vagy éppen macebellel. Esetleg egykezes formában.

fekvo3.jpg

A végső próbatételről - terveim szerint - mi is beszámolunk itt a blogon videó formájában. Addig is mindenki fekvőzzön sokat, változatos formában: otthon, edzésen, a szabadban. Mert szeretjük a fekvőtámaszt.

live. lift. be happy

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://one-more.blog.hu/api/trackback/id/tr8112943143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása