2018. január 15. 14:11 - OneMore

Célok - 2018 tavasz

Az évkezdet jó indok arra, hogy végiggondoljam, mik a céljaim az elkövetkező fél évben.  Nyilván mindenki valami okkal áll neki az edzésnek, mindenkinek van vele valamilyen célja: fogyni, formálódni,  erősebb lenni, javítani a tartásunkon. Vagy épp mind egyszerre.

Fogyni én már nem szeretnék. Persze, tudom, szerencsés is lehetnék, de izmot építeni éppolyan nehéz feladat. Ha nem nehezebb, de ez már egyéni nézőpont kérdése. Nem vagyok a számok embere - amíg nem ismétlésszámról vagy súlyokról van szó - így nincs konkrét súly, amit kitűztem magamnak. Ezen valószínűleg változtatni kell, mert így lóg a levegőben az elképzelés, de most ez nem élvez akkora prioritást.

tolodzkodas.jpg

Leginkább gyakorlatokban szoktam gondolkodni. Vannak olyan vágyott dolgok, amiknek az elsajátítása hosszabb folyamat, nem megy egyik napról a másikra, fel kell építeni őket.

De mik is ezek a gyakorlatok az én esetemben?  A sorrend tetszőleges és fakultatív, nincs rangsor, mindet imádom egytől-egyig.

1. HSPU - handstand push up vagyis kézállásban nyomás. Jelenleg falnál tudok kézen állni, így a handstand pipa. Sőt, a push up is megy, egyelőre tárcsás progressziót alkalmazunk Misivel, hogy ne essek a fejemre. Ezt egyébként javaslom mindenkinek, aki hspu-ra adja a fejét. Szóval,  egy 20-as és két 10 kilós tárcsával indítottunk. Egy tárcsa már kikerül alólam, maradt kettő.

2. Fekvőtámasz: ahogy korábban írtam, 60 fekvő a maxom. Jelenleg. Kevés, nagyon kevés. Ha az ember lánya olyan megszállott, mit én.  A kérdés jogos: mennyi lenne elég? Kezdetnek mondjuk a 100, mert az olyan szép kerek szám és jól is hangzik. Ehhez azonban még fejlődnöm kell.

3. MU- vagyis muscle up: Húzódzkodás végén nyomással. De nem ám olyan crossfitteres lengéssel! Nem! Hanem lassan, kontrolláltan, erőből. Ez az út hosszú, mivel a felső-, széles fogású húzoncot kell fejlesztenem. Ebből pedig még csak 7 ismétlés megy. Még! 

 zia.jpg

Lássuk csak, mi van még? Ja, igen az imádott emelés.

4. Deadlift -felhúzás: A testsúly 200%- a cél.  Ez ma 110 kg. Decemberben ment a 100, innen már csak egy aprócska lépés az a plusz 10 kg. Ez meg most már "csakazértis"!

5. Macebell: szeretem ezt az eszközt. Szeretném a gyakorlatokat tökéletesíteni, finomítani. Gyakorolni,       tanulni és csak forgatni a buzogányt. Ehhez már itthon van a saját kis buzogányom is, így semmi kifogás nem lehet részemről. Nem mintha eddig lett volna.

ommaci.jpg

Természetesen órákig tudnám még folytatni a felsorolást, de ez az ötös viszi most a prímet, ezért a öt gyakorlatért dolgozom most edzésről edzésre. 

Ezen kívül nincs más dolgom mint tanulni, tanulni és tanulni. Sok változást hoz az év, sok kihívás lesz benne, sok mérföldkő. Hiszem, hogy 2018 az én évem lesz. 2018 a OneMore éve lesz!

Nektek van személyes célotok? Mi motivál Titeket?  Kíváncsi vagyok rá, meséljetek!

live.lift.be happy!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://one-more.blog.hu/api/trackback/id/tr1413067064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.