"Ez a nap más, mint a többi..."  Ugye mindenkinek megvan a dal?  Gyerekkoromban minden szülinap így indult.

Ma is eszembe jutott, miközben futtattam a hétköznapi reggeli rutint, immáron anyaként.  Az idők változnak, az én lányaim már a „Ma van a szülinapom-pom-pomra” kelnek. Nem mai, de még csak nem is tegnapi csirke vagyok.

37 év. Még nem kerek szám, nem is túl sok, de már nem is kevés. Közhely, hogy születésnapokon az ember lánya/fia elgondolkodik, mi az, amit elért az életben.  Megáll és körbe néz: jó helyen vagyok? Jó úton járok? Ez az, amit elképzeltem magamnak öt vagy tíz éve? 

Szerencsés vagyok, mert igennel tudok válaszolni mindkét kérdésre.  De nem volt ám ez mindig így. Intuitív, érzelmes nőszemély vagyok, öntörvényű és állítólag makacs is, de ezt tagadom. Egy viszont biztos, mindig a saját utamon jártam. Ez az út sosem volt tükörsima, aszfaltozott, háromsávos német autópálya, inkább göröngyös, kátyús, kacskaringós kis földút.  Mit tanultam 37 évnyi utazás alatt? Leginkább azt, ne akarjam elcserélni a kis ösvényemet kivilágított repülőtéri leszállópályára, mert ez az ösvény visz a saját céljaimhoz. Voltak vargabetűk és kitérők, néha vissza kellett fordulni, oldschoolosan vissza kellet lépni egy újabb fejlődéshez.

Most pedig itt vagyok, kétgyerekes anyukaként, kiállva a jump box tetejére… Ez vagyok én. Ez az én utam. És tudjátok mit? Jól érzem magam.

Mert nem számít a kor, nem számítanak a ráncok, nem számít a narancsbőr és a szomszéd véleménye. Nem számít, hogy mennyit emelsz, mennyivel guggolsz, hány húzódzkodást tudsz csinálni. Egyetlen dolog számít, hogy mindig legyél jobb a tegnapi önmagadnál, magadnak. magadért.

Köszönöm azoknak, akik ezen az úton velem vannak, kísérnek, támogatnak. Köszönöm Nektek, hogy olvastok minket! 

live. lift. be happy